Kokain, lopás, szökés, a Balatonig menekült, de lecsaptak rá

Kokain, lopás, szökés, a Balatonig menekült, de lecsaptak rá

A rendőrök augusztus 16-án délelőtt csaptak le Siófokon, egy Aranyparton lévő hotelben, mivel felmerült a gyanú, hogy ott egy olyan férfi szállt meg, aki ellen hat körözés van érvényben – közölte a rendőrség.

Az akció sikerrel zárult; az egyenruhások Cs. Gábort 11 óra 37 perckor elfogták és az általa használt szobát átkutatták. Kábítószergyanús anyagot, azzal szennyezett zacskókat, fecskendőket is találtak. Előkerült egy olyan doboz is, amit a gyanú szerint annak érdekében bélelt ki alufóliával, hogy a bolti lopások során az abban elrejtett nagy értékű napszemüvegeket és telefonokat a kijáratnál lévő áruvédelmi kapukon zavartalanul át tudja vinni. Cs. Gábor a rendőröknek azt is bevallotta, hogy elfogása előtt kokaint fogyasztott.

A Fővárosi Törvényszék azért adott ki elfogatóparancsot, mivel Cs. Gábor a lopás bűntett elkövetése miatt jogerősen kiszabott 2 év 10 hónap fegyházbüntetését nem kezdte meg, a Pesti Központi Kerületi Bíróság pedig kábítószer birtoklása vétség elkövetése miatt.


Ezenkívül a BRFK Központi Szabálysértési Előkészítő Osztálya tulajdon elleni szabálysértés és engedély nélküli vezetés, a XIII. Kerületi Rendőrkapitányság lopás vétség, a XII. Kerületi Rendőrkapitányság pedig két ügyben is – lopás vétségek elkövetése miatt – kérte tartózkodási helyének megállapítását.

Cs. Gábort a Siófoki Rendőrkapitányságra előállították, kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd büntetés-végrehajtási intézetbe vitték.​

2023. augusztus 19. 18:21
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Azt hinnénk, az internet már nem tud minket meglepni? Mindenki kapaszkodjon meg: van egy férfi, aki nem táncol, nem ...
family
A sport nemcsak az egészségről szól, hanem közösségről, kitartásról és jövőképről is. Egyre több ismert ember vallj...
family
Már a levegőben érezni a feszültséget, a várakozást és a csillogást. A Megasztár versenyzői folyamatosan azon dolgoz...
family
Kifutópályák, amik hegyek közé, házak fölé vagy éppen a tenger szélére épültek. A világ legbizarrabb repterein lando...
family
Szerda reggel fékezés nélkül csapódott egy menetrend szerinti busz Szolnok belvárosában egy iskola épületébe. A jár...
family