
Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján
A HVG-nek a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztálya megerősítette az információt, illetve azt is elmondták, hogy az esettel kapcsolatos bejelentést délután háromnegyed 2-kor kapták az I. kerületben található Attila úti iskolából, mely szerint egy 12 éves diák kizuhant a második emeletről.
Az Országos Mentőszolgálat a történtekkel kapcsolatban későbbre ígért részletes tájékoztatást.
A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt eljárást indított ismeretlen tettes ellen.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló