
Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket
Mint kiderült ablaktisztítás közben esett ki. Úgy tudjuk, takarítás közben kiejtett valamit az ablakon, hirtelen utána kapott, ekkor elveszíthette egyensúlyát és csaknem 13 métert zuhant, a betonra csapódott.
A szomszédok megpróbálták újraéleszteni, amit a mentők folytattak, de olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek