
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az első eset Budapesten a 11. kerületben történt. Az Irinyi József út jobb szélső sávjából kanyarodott balra a Budafoki útra egy autós a piros, és a kötelező haladási irány ellenére, átvágva a gyalogosok és a keresztirányú autóforgalom között – írta meg a portál olvasója, akinek fedélzeti kamerája rögzítette az esetet.
A felvétel második részében már Debrecenben járunk, az Epreskert utca – Mikepércsi út kereszteződésében.
“Lámpánál álló kocsisort kikerülve, a piroson ment át a Skoda vezetője, veszélyeztetve a jobbra kanyarodókat” – magyarázta a másik videó készítője.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen