
Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe
A 27 éves Kaylee Birdzell eltűnését a nővére jelentette be augusztus 5-én, a napokban azonban egy amerikai szeméttömörítő telephelyen bukkantak rá a holttestére a hatóságok – írta meg a Crime Online.
Két nappal a bejelentés után a rendőrök egy névtelen telefonhívást kaptak egy nőtől, miszerint Birdzell volt barátja, a 31 éves Fabian Albert Hernandez és egy másik nő meggyilkolták Kaylee-t saját autójának hátsó ülésén, majd a holttestét egy kukába dobták. Még azt is elárulta, hogy hol találják a járművet a nyomozók.
A nő először azt mondta, hogy hetek óta nem látta a barátnőjét és információi vannak arról, hogy hol lehet. A beszélgetés közben viszont fény derült arra, hogy maga a bűntárs van a vonal másik végén. Így a hatóságok tájékoztatták a zaklatott nőt, hogy amennyiben együttműködik velük, enyhébb büntetésre számíthat.
A tettestárs eleinte ódzkodott a teljes igazság felfedésétől, végül ismertette a gyilkosság részleteit az egyenruhásokkal.
A nevét nem felfedő bűntárs, Hernandez és Birdzell együtt utaztak az áldozat autójával. A sofőr a tettestárs volt, míg az anyósülést a férfi foglalta el, így az áldozatnak az autó hátsó terében jutott hely.
Egy ártatlan vidéki kirándulásnak álcázták a kiruccanást, azonban amikor Birdzell elaludt, a volt barátja hirtelen előkapott egy fegyvert, hátrafordult, majd több lövéssel kivégezte volt szerelmét.

Fotó: Washington Megyei Seriff Hivatala
A holttestet egy ládába tették, majd kidobták egy alohai apartmankomplexum konténerébe, amit a szemétszállítók a Benton megyei Coffin Butte hulladéklerakóba vittek.
A nyomozók vállalkoztak a nagy létesítmény átkutatására, mely időigényes, ugyanakkor sikeres folyamat volt. Kedden megtalálták a holttestet, és elküldték boncolásra, melynek eredményei egyértelműen kimutatták a halál okát és körülményeit.
A hatóságok megtalálták a járművet is, mely ablakain lövésnyomokat és vért fedeztek fel. Lefoglalták és további vizsgálatok elvégzését rendelték el.
Hernandezt gyilkossággal és holttesttel való visszaéléssel vádolják, csütörtökön állították bíróság elé. Az őt feladó bűntársa ellen azonban nem emeltek vádat.

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják

Ursula von der Leyen az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botrányával néz szembe

Élve temettek el egy nőt az első randin, kiderültek a részletek

Meccs közben meghalt egy szurkoló

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően