
Hazatértek a magyar katonák Bagdadból
A 46 éves Bokio Johnson-t múlt szerdán letartóztatták, miután New Orleans-ban, a nyílt utcán végzett a 21 éves Hollis Carterrel, aki előzőleg meggyilkolta fiát. A korábbi gyilkos és édesanyja éppen a bírósági tárgyalásra tartottak, és miközben a stoplámpánál várakoztak, egy fekete teherautó állt meg mellettük, és lövéseket adott le rájuk. A rendőrség kezdetben nem azonosította az áldozatot, de John Fuller, Carter védőügyvédje megerősítette, hogy ügyfelét megölték.
A letartóztatásban lévő Cartert halála előtt kétrendbeli másodfokú gyilkossággal vádolták egy 2021-es lövöldözés miatt, amelyben a 18 éves Caleb Johnson és 25 éves mostohatestvére, Breyiana Brown is életüket vesztették.

fotó: New Orleans Police Department
A rendőrség szerint Carter korábban bevallotta a gyilkosságokat, ügyvédje azonban azt állította, hogy ügyfele hamis beismerő vallomást tett, mert félt a tényleges gyilkostól - írta meg a The Daily Beast.
A bosszút álló édesapát letartóztatták, és a helyi rendőrség nyomozást indított az újabb gyilkosság ügyében.

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni