
Itt vannak a hatos lottó heti nyerőszámai
Ki kellett üríteni Budapest VII. kerületében, a Rejtő Jenő utcában, a Pesti Magyar Színházat, mert erős, szúrós szag keletkezett a kulturális intézményben - írta honlapján csütörtökön a katasztrófavédelem. Az épületet 80-an hagyták el.
A helyszínre a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, ahol a katasztrófavédelmi mobil labor méréseket végez, a rajok pedig átszellőztetik a létesítményt.

A fotó illusztráció: Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-oldala
A színház oldala szerint délután 3 órakor egy gyermekeknek szánt előadás, a Tündér Lala című darab kezdődött volna. A baleset feltehetően ezelőtt történt.
Az Blikk információi alapján több mentő is érkezett az épülethez, köztük egy gyermekmentő.
A lap megkeresésére a katasztrófavédelem szóvivője elárulta, hogy "a szúrós szagú, lúgos, klóros anyag az épület egyik mellékhelyiségében jött létre, tisztítási munkák során", valamint azt is hozzátette, hogy a vendégek ekkor még nem foglaltak helyet a nézőtéren.

Itt vannak a hatos lottó heti nyerőszámai

Időjárás-jelentés: A következő napok rácáfolnak decemberre

Szörnyű tragédia Mikuláskor, gyászba borult az ünnep Kisvárdán

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában