
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy símaszkos férfi jelent meg november 9-én reggel egy III. kerületi benzinkúton, ahol bicskával követelte a bevételt. Miután a pénztáros a kasszában lévő pénzt átadta, a rabló nagy nehezen, de végül elmenekült. Az ott dolgozó nő nem sérült meg a támadásban - írta a police.hu.
Két nap múlva a férfi újra feltűnt ugyanannál a benzinkútnál, ám ekkor az alkalmazottak egyike rászólt, hogy vegye le maszkot. Erre az arcát eltakaró rabló elszaladt.
A budapesti rendőrök a rablással gyanúsítható 22 éves férfit végül november 12-én elfogták, majd előállították.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztály munkatársai felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, melyet a bíróság elrendelt.
Terdik Tamás vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya hétfőn a bűncselekmény felgöngyölítésében és az elkövető elfogásában kiemelkedő munkájukért a Rablási Osztály két nyomozóját jutalomban és elismerésben részesítette.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen