
Kitépte a széfeket a falból, milliókat vitt el az alapos tervet kidolgozó ceglédi tolvaj
A férfit hamar elkapták a rendőrök.
Tenyek.hu 2022. november 13., vasárnap 10:44
Szerdán kora hajnalban a 33 éves Cegléden élő S. Zoltán nagyon összekapott élettársával, ezért bérelt autójával elvezetett Nagykőrösre, volt munkáltatója telephelyére, leparkolt a közelben, majd bement a kapun és elbújt, amíg a raktárban dolgozók nem végeztek a pakolással.
Hajnali 4 körül kulcsával kinyitotta az ajtót, majd az előtérben lévő faszekrényben sorakozó széfek közül találomra kiválasztott kettőt, egy vésővel lefeszítette, hátizsákjába rakta, majd kereket oldott. Először egy árokba dobta táskáját, visszasétált a kocsihoz, majd hazafelé indulva felvette a hátizsákot.
Otthon vésővel nyitotta ki a két széfet, kivette belőlük a köteg pénzt, majd a szomszéd telken lévő kútgyűrűbe, műanyag flakonokat rádobálva elrejtette zsákmányát.
Mire végzett már pirkadt, így a tolvaj Budapest felé vette az irányt, út közben eldobálta nadrágját, felsőjét és cipőjét, kabátját egy fővárosi hajléktalannak adta.
A rendőrök amint értesültek a rablásról tudták, olyasvalakit kell gyanusítaniuk, aki pontosan ismerte a járást a raktárban. Nem telt bele sok időbe, és gyanújuk S. Zoltánra terelődött, aki nem sokkal később részletes beismerő vallomást tett.
A 3,4 millió forint hiánytalanul előkerült a kútból, a férfi pedig elmondta, megbánta tettét, ő csak jövőjét akarta anyagilag kicsit bebiztosítani.
A Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le vele szemben a további eljárást - írta meg a police.hu.
+Ez is érdekelheti

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád






