
Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén
A Kecskeméti Rendőrkapitányság szeméremsértés miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Az idős férfi még július 27-én délután kezdett követni az utcán egy kislányt, majd bement utána egy lépcsőházba, ahol a liftre váró gyerek mögé lépett, megfogta a derekát, felemelte a szoknyáját és meghúzta az alsóneműjének gumiját - írta a police.hu.
A pedofilról készült kép ide kattintva tekinthető meg.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képeken látható férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemi információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-356-os számon vagy a Kecskeméti Rendőrkapitányságot a 06-76/484-684 számon. Bejelentést a „Telefontanú” 06-80-555-111 zöld számán, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámon is lehet tenni, akár a névtelenség megőrzése mellett.
Címlapfotó: police.hu
Korábbi tartalmak:
Vallomást tett a pedofil bűnöző, majd elengedték nyaralni
Mellbevágó fordulat: Egykor köztiszteletben álló személy állhat az újabb gyermekpornográfia mögött
Éveken át erőszakolta unokáját Bükkaranyoson egy férfi, egy helybéli elmondta, hogy mit érdemel
Egy ezrest és egy cigit adott a gyereknek a szexért a baranyai férfi

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött