
Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott
Fiatal lányokra vadászott egy kóspallagi férfi éveken keresztül. Első áldozatát, egy akkor 12 éves gyereket 2021-ben cserkészett be, majd két éven át egy Duna-parti hajókikötő fás területére jártak közösülni – számolt be hétfőn a police.hu.
Következő kiszemeltjének idén tavasszal csavarta el a fejét a 24 éves E. Zoltán, majd egy kismarosi játszótér mögött vitte bűnbe. Az utolsó lányt alig egy hónappal ezelőtt az interneten csábította el, és a Duna-partra vitte szexelni.
A pedofil mindhárom esetben tisztában volt vele, hogy alkalmi párjai még 14 év alattiak.
Végül az egyik lány szülei tettek feljelentést, a váci nyomozók pedig hamar elfogták, kihallgatták és őrizetbe vették a férfit, majd szexuális visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak ellene. A hatóság kezdeményezte letartóztatását, amit a bíróság azóta el is rendelt.

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél

Videón, ahogy üvölt és leköpi a kocsit egy agresszív mercis Budapesten

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból