
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy tatárszentgyörgyi anya kért segítséget a rendőrségtől vasárnap kora este: boltba tartó, 12 éves kislányát két unokatestvére ki akarta rabolni, ő nem adta oda pénzét, ezért ellökték. A fiúk két oldalról megrúgták a földre esett kislányt, átkutatták kabátzsebeit, és elvették a bevásárlásra szánt 1.200 forintját. Ezután elszaladtak, áldozatukat pedig a földön fekve sorsára hagyták -írta a police.hu
A rendőröknek egyik fiú sem volt ismeretlen, többször találkoztak már velük lopás, testi sértés, rablás miatt. Több büntetőeljárást is indítottak ellenük, amelyeket életkoruk, miatt mindig meg kellett szüntetni a törvények értelmében. A kiskamaszok betöltötték a 12. életévüket, a most elkövetett rablás miatt megindított büntetőeljárást nem zárja ki életkoruk.
A nyomozók az eset utáni reggelen kopogtattak a 12 éves fiú otthonában, elfogták és előállították. Kihallgatásán beismerte bűnösségét. Állította, még társát is figyelmeztette: „Ne csináld, mert itt a kamera!”.
Őrizetbe vétele után kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.

13 éves társa napokig szökésben volt, rokonai segítségével bujkált. Mindenhol keresték, végül szerdán kora este tudták meg, hogy merre lehet a gyerek. Nagymamája otthonában fogták el, miután az ablakon keresztül látták, hogy a fiú egy szekrény mögé rejtőzik. Ajtót nyitó nagyszülője hiába próbálta meggyőzni a rendőröket, hogy unokája nincs nála, a bútor mögül a rendőrségre vitték.
A fiú nem ismerte el a bűncselekményt, panaszt nem, de vallomást tett. Mindketten máshogy emlékeznek a történtekre, egymástól eltérően nyilatkoztak.
A 12 éves fiú, valamint az őrizetbe vett 13 éves unokatestvére ellen rablás miatt folytat eljárást a Dabasi rendőrség, kezdeményezték a 13 éves gyermek letartóztatását is.
A címlapfotó illusztráció/police.hu

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen