
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Hét év szabadságvesztésre ítélt a Miskolci Törvényszék egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei pedofilt – írták a csütörtöki sajtóközleményben.
2023 májusában a kiskorú sértett édesapja rosszul lett és mentő szállította kórházba, ahová felesége és legkisebb gyermeke kísérték el. A két idősebb gyermeket, köztük a sértett kislányt, erre az időre a helyben lakó rokonokra bízták. A férfi a helyzetet kihasználva a kislányt magához hívta a szobába, és mivel a gyerek nem volt hajlandó kérésére az ágyra feküdni, kezeire ráfogott, az ágyra fektette és ráhasalt. Nemi szervével közösülést imitáló mozdulatokat végzett a fekvő kislányon, akinek végül sikerült kibújnia a férfi alól és testvérével együtt elmenekülnie.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A vádlottnak tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére, erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt kellett felelnie tettéért.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen