
Javítóintézetbe kerülhetnek a terézvárosi késelés tini gyanúsítottjai
2019. július 7-i igazoltatásánál kiderült, hogy az Érd, Fehérvári úton leintett autó sofőrjének nincs vezetői engedélye. Ez lett volna a legkisebb baja, ám a járőrök alkohol szagát is érezték, ezért megszondáztatták. A műszer pozitív eredményt mutatott, így mintavételre előállították, valamint eljárás indult ellene - közölte a rendőrség.
Négy nappal később ugyanazok a járőrök egy, az Érd Velencei úton velük szemben haladó autó volánja mögött meglátták az újfent jogosítvány nélkül vezető férfit. Utána fordultak, majd megkülönböztető fény-, és hangjelzéssel adták tudtára, álljon félre. A sofőr azonban menekülőre fogta. Nem érdekelte a piros lámpa, a záróvonal, a gyalogos-átkelőhely, lassítás nélkül hajtott kilométereken keresztül. Végül a Béke téren lesodródott az útról, nekiment az útpadkának és a bokrok között megrekedt.

Mire a rendőrautó lefékezett, a férfi kipattant a járműből, hasra feküdt és kezét tarkójára fonta. Míg az egyik járőr megbilincselte, társa az utasoknak segített, K. Sándoron kívül ugyanis egy 9 éves kislány, valamint egy 45 éves férfi is ült a kocsiban. A kislány ijedten és sírva fájlalta a fejét, hozzá mentőt hívtak, a férfi nem sérült meg.
Kihallgatás során K. Sándor elismerte bűntetteit. Elmondása szerint azért fogta menekülőre, mert tudta, hogy ittas állapotban, jogosítvány nélkül és egy gyerekkel az autóban komoly büntetést fog kapni.
A két rendbeli járművezetés ittas állapotban vétsége mellé felkerült a listára a közúti veszélyeztetés, valamint a kiskorú veszélyeztetése bűntette is.
Az eljárás idején kirendelt igazságügyi orvos-, elmeorvos-, és pszichológus szakértők véleménye szerint K. Sándor véglegesen alkalmatlan a közúti járművezetésre.
Fotó: police.hu
Kapcsolódó témák:

Javítóintézetbe kerülhetnek a terézvárosi késelés tini gyanúsítottjai

Máskor is cserben hagyta áldozatát a halálos balesetet okozó drogos ámokfutó

Ketten haltak meg egy szörnyű balesetben az M1-esen

El akarta ütni volt feleségét, videón szigetszentmiklósi ámokfutás

Biciklis zaklatót fogtak Monoron, több nőt is molesztált

Tinilányok késeltek egy budapesti diszkónál, hárman támadtak

Brutális baleset történt az M3-ason, kigyulladt az egyik autó

Öten sérültek meg egy súlyos balesetben Bácsalmásnál

Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak

Na, szia, mentő! – Dal született a négyéves hős kisfiú történetéből – videóval

Holtan találtak egy ismert fotóriportert a Városligetben, a Néprajzi Múzeum épületénél történt a tragédia

Egy ember meghalt a Törökszentmiklósnál szombat este történt balesetben