
Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre
Kéz-és lábbilincsben, vezetőszáron vitték a tárgyalására azt a férfit, aki volt feleségét a saját 9 éves gyereke szeme láttára késelte meg a nyílt utcán Soroksáron. Anasztázia a 3 és 9 éves fiával még tavaly februárban menekült Magyarországra Ukrajnából. Soroksáron szállásolták el őket, csakúgy mint, ahogy a két kisfiú édesapját. A két férfi együtt ment meglátogatni a gyerekeket és a nőt egyik délután. A nő kiment az utcára a nagyobbik gyerekével, majd ahogy kiléptek a kapun, a kisebb kisfiú édesapja azonnal rátámadt a volt párjára.
A másik apa ekkor azonnal rávetette magát a férfira és próbálta lefogni, a dühös férfi többször lefejelte. Az eset még 2022 októberében történt.
Az erősen vérző nőt és sokkos állapotban lévő fiát egy közelben lévő üzletbe menekítették be. A brutális támadó a mostani tárgyaláson bocsánatot kért tettéért.
A tárgyaláson az is kiderült, hogy a férfi korábban már többször is megverte a volt feleségét. Az áldozat szerint ilyenkor szinte mindig részeg volt.
A bíróság 14 év szabadságvesztésre és 9 évi közügyektől való eltiltásra ítélte a kegyetlen támadót.
Az ítélet nem jogerős.

Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre

Szédületes dolgot vett fel több kamera az éjszaka közepén, fényárban úszott a fél ország – Videó

Döbbenet, mi került a felszínre a Maconkai-víztározóból az éjszaka közepén, fotón a nógrádi óriás "szörny"

Elfogatóparancsot adtak ki, hátborzongató gyilkosság történt Budapesttől nem messze

Dráma egy vidéki sportcsarnokban, ijesztő felfedezést tettek az öltözőben

Aggasztó tünetek jelentkeztek egy balatoni fürdő vendégeinél, teljes körű ellenőrzést rendeltek el

Rémisztő betegség ütötte fel a fejét Borsodban – akár végzetes is lehet, ha nem kezelik

Káprázatos jelenség lesz látható a tavaszi égbolton

Jó tudni! Fontos határidő közeleg a választás előtt

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort