
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a vádirat szerint "a volt egyházi személy" Bács-Kiskun vármegyei szolgálata során aktívan bekapcsolódott az egyház ifjúsági közösségi életébe, több csoport szervezője volt. Fiúgyermekek rendszeres látogatói voltak a plébánián kialakított közösségi térnek. A férfi hittant tanított, a szertartásokon segítőként foglalkoztatott több vele kapcsolatba került kiskorút.

Megismerve a családi és anyagi körülményeiket, több fiút pénzzel, élelmiszerrel vagy más ajándékokkal támogatott, amely juttatások adását a plébánián történő látogatáshoz kötötte. A férfi a fiúgyermekekkel a közösségi levelezési oldalon is kapcsolatban állt, ahol bizalmasan becézgetve őket, találkozásokat sürgetett velük
" - olvasható a közleményben.
A vádirat szerint a férfi 2019. és 2022. között négy kiskorúval végzett szexuális cselekményt, ketten közülük tizennégy év alattiak voltak. A kiszolgáltatott helyzetben lévő, a férfi befolyása alatt álló kiskorúak zavarukban eltűrték a vádlott cselekményét.
Az ügyészség az elfogása óta letartóztatásban lévő férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy feltételes kedvezménnyel nem szabadulhat.
Emellett a férfit a törvény kötelező rendelkezése alapján végleges hatállyal el kell tiltani minden olyan foglalkozástól, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását vagy gyógykezelését végzi, illetve kiskorúval egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.
MTI/A fotó illusztráció (Shutterstock)

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi