
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A közlemény szerint az ügyben a Dabasi Járási Ügyészség emelt vádat 2020-ban öt Pest vármegyei pedagógussal szemben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt. Az öt vádlott és a felügyeletükre bízott 36 diák erdélyi buszos kiránduláson vett részt, 2015. május 31-én ellátogatott a Szent Anna-tóhoz. Itt a vádlottak foglalkozási, gondossági kötelmüket megszegve a diákok részére fürdőzést engedélyeztek a tóban, ám a vízből mentéssel egyetlen felnőtt sem volt megbízva. A fürdőzés során egy 14 éves fiú tanuló elmerült és életét vesztette.
Az első fokon eljáró Dabasi Járásbíróság 2024. június 4-ei ítéletével a kirándulást vezető iskolaigazgatót bűnösnek mondta ki a vádbeli bűncselekményben és vele szemben megrovást alkalmazott. Négy vádlott-társát ugyanakkor felmentette a vád alól. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész az iskolaigazgató esetében büntetés kiszabásáért, társai esetében bűnösség megállapításáért és büntetés kiszabásáért, ugyanakkor az iskolaigazgató és védője felmentésért fellebbezett.

A kép illusztráció: Shutterstock
A másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék 2025. február 3-ai ítéletével az iskolaigazgatót 1 év, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett fogházzal és 2 év pedagógusi és intézményvezetői foglalkozástól eltiltással sújtotta, ami jogerőre emelkedett. A törvényszék másodfokú ítéletével a többi vádlottat is bűnösnek mondta ki a vádbeli bűncselekményben és személyenként 8 hónap, végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett fogházra és 1 év pedagógusi foglalkozástól eltiltásra ítélte.
A másodfokú ítélet ellen a négy kísérőtanár és védőik elsődlegesen felmentés céljából jelentettek be fellebbezéseket. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban a Fővárosi Ítélőtáblához továbbított indítványával kezdeményezte, hogy a bíróság a harmadfokú eljárásban a másodfokú ítéletet a fellebbezéssel érintetteknél hagyja helyben - közölték.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen