
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az Egri Járási Ügyészség lopással vádol két fiatalkorút, akik tavaly májusban Halmajugrán kihasználták azt, hogy ismerőseik a börtönben töltik büntetésüket - számolt be a heol.hu-nak Dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő.
A két fiatal belopózott az üresen álló házba a nyitott hátsó ajtón keresztül, ahonnan ellopták a sértettek számítógépét, hangfalait, nagyképernyős televízióját, mobiltelefonját, sőt még a kávéfőzőjüket is. Az eszközöket belepakolták egy gurulós kukába majd eltolták a helyszínről. A vádlottak a lopással 150 ezer forint kárt okoztak.
Az ügyészség az elkövetőkkel szemben indítványozta a felfüggesztett szabadságvesztést és próbára bocsájtást, illetve, hogy a bíróság rendelje el a pártfogó felügyeletüket, melynek keretében a korábban már büntetett fiú számára kötelező magatartási szabályként írja elő, hogy regisztráltassa magát álláskeresőként a lakóhelye szerint illetékes járási hivatalnál.
Ott a szakügyintézővel tartson rendszeres kapcsolatot, jelentkezési kötelezettségének tegyen eleget, lehetőség szerint jelentkezzen szakmaképzésre, megélhetése anyagi feltételeinek biztosítása érdekében vállaljon alkalmi munkát, illetve törekedjen bejelentett munkaviszonyt létesíteni, továbbá pártfogó felügyelőjével havi rendszerességgel tartson kapcsolatot, és számoljon be neki életviteléről, életkörülményeiről.
A címlapfotó illusztráció: police.hu

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen