
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A gödöllői HÉV-en többször is önkielégítést végzett, közvetlenül a női utasok közelében az az 53 éves férfi, akinek ügye most a bíróságon folytatódott. 2022 őszén fogták el.
„Kinézett egy fiatal lányt, aki mellé a közvetlen közelébe leült, majd nemi szervét elővéve önkielégíteni kezdett. A lány megijedt, így a következő megállóban leszállt a szerelvényről, azonban volt még annyi lélekjelenléte, hogy egy rövid felvételt készített a telefonjával az elkövetőről” -nyilatkozta Nisóczi József Levente a Pest Vármegyei Ügyészség szóvivője a Tényeknek.
A férfi egy másik esetben úgy maszturbált a HÉV-en, hogy egy nő mellé állt, aki ezt meglátva azonnal leszállt és feljelentést tett. Mivel az egyik áldozat levideózta, a rendőrök könnyen azonosították, majd elfogták. Az ügyészség most emelt vádat az ügyben.
Abban az esetben, hogyha az elkövető az előkészítő ülésen lemond a tárgyaláshoz fűződő jogáról és beismerő vallomást tesz, az ügyészség 3 év fegyházbüntetést kér.
Információink szerint a férfi egyelőre nem tett vallomást. Annyit mondott, hogy semmit sem csinált, még akkor sem, ha valaki videót készített róla, miközben magához nyúlt.
Nem ez az első eset egyébként, hogy a gödöllői HÉV-en valaki maszturbál. Szintén tavaly ősszel egy másik, 39 éves férfi is így zaklatta a női utasokat. Egy harmadik pedig a szilasligeti megállóban végzett önkielégítést, még nyáron. A térfigyelő kamerák mindent rögzítettek. A férfi egy kismamát nézett közben, aki szintén feljelentést tett.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen