
Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között
Korábbi konfliktusuk miatt harapódzott el a veszekedés két nő között egy nyergesújfalui bolt előtt még 2023. június 5-én. Nem tudták túltenni magukat sérelmeiken, a nézeteltérés pedig hamar tettlegességig fajult – derül ki a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség hétfői közleményéből.
A szóváltás hevében az egyik nő meglökte vitapartnerét, aki szintén nem maradt adós a válasszal. Az üzletből kiérkező harmadik nő hiába állt kettejük közé, és próbált véget vetni a csetepaténak, a küzdő felek ököllel is ütni-verni kezdték egymást.
Ezután egy negyedik nő is belekeveredett a botrányba, aki ugyancsak igyekezett szétválasztani a verekedő párost.
A két nő végül lefogta, majd kis idő múlva elengedte egymást, de egyikük még azért egyszer ellenfele irányába ütött. Ezt követően egy darabig az üzlet előtt beszélgettek, majd egyikük bement, ám nem sokkal később kirohant az áruházból, belerúgott vitapartnere táskájába, majd visszaszaladt az épületbe.
Az először meglökött nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az ügyészség mindkét balhézóval szemben garázdaság vádjával pénzbüntetésre tett indítványt.

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval