
Kiderült, hogy kik lopták el kisgyerekkel együtt a kocsit Szombathelyen
Hétfőn Budapest egyik külső kerületében egy járókelő arra lett figyelmes, hogy kilenc kiskutya van bezárva egy elhagyatott gyártelepen parkoló forró autóba. A hőmérő szabadlevegőn is legalább 32 fokot mutatott, így a zárt kocsiban minden bizonnyal ennél jóval melegebb volt. A rendőrök megkapták a bejelentést és amilyen hamar csak lehetett a helyszínre is siettek, megkeresték a kutyák tulajdonosait és felszólították őket, hogy engedjék ki az állatokat. A 38 éves férfi és 41 éves nő mindösszesen lejárt oltási bizonyítványokat tudtak mutatni, majd a helyszínre rendelt szakértő megállapította, hogy a csöppségeket embertelen körülmények között tartották, ezért a hatóságok lefoglalták az állatokat.
Állatvédő Liga munkatársai azokat újpesti telephelyükre szállították a hét kicsi yorkie-t és két még kisebb, mindössze alig egyhónapos kölyköket, ahol megfelelő ellátásban részesültek.
A kutyákról nem kellően gondoskodó, azokat órákra egy átforrósodott kocsi utasterébe kényszerítő páros tagjaival szemben állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás – olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság által szerdán megosztott Facebook-bejegyzésben.

Kiderült, hogy kik lopták el kisgyerekkel együtt a kocsit Szombathelyen

Kutyákkal és drónokkal is keresték az eltűnt nyugdíjast Gyálon

Megcsúszott és felparkolt a szalagkorlátra egy autós Szeghalmon

Veszélyes órák jönnek - ónos eső csap le több térségre

Papucsban, alig felöltözve indult el a fagyos időben a fiatal nő

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Tragédia Monorierdőn, egy idős férfi az áldozat

Embercsempészés közben borult fel az autó – rendőrök elől menekült

Operatív törzs: az egészségügy és az oktatás is zavartalanul működik

Félév alatt közel 3 millió forintot tankolt el a cég kártyájával saját célra

Kisfiút akart megerőszakolni a vácdukai játszótéren, tagad, nyilatkozott a nővére

Tűz ütött ki a Fazekas gimnáziumban, ezren menekültek ki