
Meghalt Bugár Imre
A törvényszék tájékoztatása szerint az ítélet nem jogerős. Ugyan a döntést a vádlott és a védő tudomásul vette, ám az ügyész fellebbezést nyújtott be, és tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés kiszabását kezdeményezte.
Mint írták: a vádlott és a sértett házastársak voltak és egy családi házban éltek. Kislányuk 2020 őszén született.
Miután a házastársak kapcsolata megromlott, az asszony távoltartást kért a férfival szemben, amit a Ceglédi Járásbíróság 2023 május 15-én, 30 napra elrendelt.
A férfi június 30-án megjelent a családi házukban, majd az esti órákban a feleségét egy vascsővel brutálisan bántalmazta, kislányát pedig megfojtotta. Mindkét sértett a helyszínen életét vesztette.
Másnap délután a férfi tárcsázta a segélyhívót, bejelentette a bűncselekményt, majd ezt követően öngyilkosságot kísérelt meg.
A bíróság nem jogerős döntése alapján a terhelt az életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésből legkorábban 30 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
Forrás: MTI

Meghalt Bugár Imre

Nyilvánosságra hozták a szorosadi tragédia felvételeit, fotókon a roncs

György István: szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap

Téboly a 7-es főúton, szarvasok cikáztak az autók között – Videó

Hárman menekültek egy lángoló házból Békésen

Súlyos baleset Csonkamindszentnél, mentőhelikopter landolt

Nevelt kislányait, de még a barátnőjüket is erőszakolta a dunántúli pedofil

Megvadult egy Tesla az M3-ason - videóval

Gyászol Veszprém vármegye, meghalt a kitüntetett építész

Szörnyű tragédia Szabolcsban, egy lakó nem tudott kimenekülni

Nem adott kölcsön, ezért megpróbálta felgyújtani barátja házát

Bosszúból végighúzta a kulcsot a szomszéd autóin