
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
Kedd délután Kiskunmajsára riasztották a tűzoltókat, ahol kigyulladt a Kuksós utcában lévő egyik családi ház - írta meg a Bács-Kiskun vármegyei hírlap.
A lángok átterjedtek a ház tetőszerkezetére is, amit a kiskunhalasi és ruzsai hivatásos, valamint kiskunmajsai önkéntes tűzoltók próbáltak eloltani.
Később csatlakozott hozzájuk a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat, illetve egy kiskunfélegyházi hivatásos egység. A tűzoltók nyolc vízsugárral oltják a lángokat – közölte a katasztrófavédelem.
A lap információi szerint, egy ember megsérült a tűzben, őt a mentők kórházba szállították.
Az oltási munkálatok közben azonban a leégett ház tetőszerkezetének egy része a tűzoltókra szakadt.
A hírlap munkatársai úgy tudják, hogy ekkor nem sérült meg senki, sőt, még a garázsból is ki tudtak egy autót tolni.
A jármű azonban teljesen kiégett, használhatatlanná vált.
Az Országos Mentőszolgálat egy egységgel továbbra is a helyszínen tartózkodik, ha esetleg valaki megsérülne a tűzoltás során.

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád