
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A gátlástalanság netovábbjára vetemedett egy alak a pesterzsébeti temetőben szombaton – derül ki a Budapesti Autósok Közössége által közzétett belső kamerás felvételből.
Egy férfi az édesanyját vitte ki a sírkertbe, hogy közösen meglátogassák édesapja sírját. Kiszálltak a kocsiból, és a tulajdonos nem zárta be, ugyanis mindössze tíz méterre távolodtak el tőle, így nem hitte, hogy bármi gond történhet.
Rosszul gondolta, hiszen érkezett egy tolvaj, aki láthatóan semmitől nem riadt vissza. Kihasználva anya és fia távollétét odasomfordált az autóhoz, kinyitotta az ajtaját, majd egy kis kézitáskát magához téve elmenekült.
Szerencséjére az áldozat még időben észrevette az enyveskezű banditát, és nem messze onnan el tudta fogni, majd kihívta a rendőröket.
A férfi szeretné, ha más tanulna a hibájából, és egy pillanatra sem hagyná őrizetlenül nyitott autóját.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen