
Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből
Három Ukrajnából menekülő nő karambolozott a hétfőről keddre virradó éjszakán Budapesten, a XI. kerületben, a BAH-csomópontban.
A három nő a Jagellóút felől az Erzsébet híd irányába haladt kocsijukkal, amikor nem vették észre a piros jelzést és áthaladtak rajta.
Villamossal szerencsére nem ütköztek össze, azonban egy, a Budaörsi út felől érkező, a középső sávban szabályosan közlekedő autóval igen. Az ütközés után a szabályosan közlekedő autó átsodródott a külső sávba és ott nekiütközött egy szintén szabályosan közlekedő taxinak.
A három nőnek és a velük utazó gyerekeknek nem esett bajuk, amásikkét autó sofőrjét azonban könnyebb sérülésekkel kellett a mentőknek kórházba szállítani. Őket a Szent János kórházba látták el a balesetet követően - írta meg a BalesetInfo.
Címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje