
Hazatértek a magyar katonák Bagdadból
Szerda éjjel robbanás történt Esztergom külterületén, a Búbánatvölgyében, amiben a Terrorelhárítási Központ egyik munkatársa is életét vesztette. A merénylő ellen végrehajtás volt érvényben, mivel nem fizette számláit, így házában már korábban lekapcsolták az áramot, a rendőrség pedig az autóját is lefoglalta, így a férfi fenyegetőzni kezdett, mégpedig azzal, hogy robbantani fog. Mikor a rendőrök behatoltak az ingatlanba a férfi felgyújtotta a korábban a gázpalackra és környékére locsolt benzint, ez pedig hatalmas detonációt okozott, amiben egy rendőr és maga a merénylő is meghaltak, további 11 ember pedig megsérült.
J. László masszőrként dolgozott, idén augusztusban becsületsértés miatt körözést adtak ki ellene, a környékbeliek elmondásai szerint nem szívesen tartózkodtak a közelében, barátságtalan ember volt – írta meg a Blikk. Közösségi oldalán többször osztott meg politikai tartalmakat, de edzés közben készült fotói sem maradhattak el.

Fotó: J. László Facebook-oldala
Kapcsolódó tartalmak:

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni