
Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint
Schobert Norbi több mint egy éve kezdett el együtt dolgozni a Pándon élő Rácz Gézával, aki 250 kiló volt. Az elmúlt évben Norbi és Géza gyakran jelent meg együtt műsorokban és a közösségi médiában. A fiú most 120 kilogramm.
Norbi úgy írta le a kapcsolatukat, hogy ez nem csak munka, de egyfajta pótapa szerepet tölt be Géza életében. Egy ideje azonban eltűntek a közös képek, a rendszeres mérlegelés, és a megjelenéseik. Géza utoljára több hónapja rakott ki közös képet a fitnsszguruval.
Azok, akik követik Géza történetét egyre kíváncsibbak lettek, hogy mi történhetett kettejük között, miért nincsenek rendszeres frissítések a haladásukról. Kedden a Norbi hivatalos Facebook oldalán válaszolt az ügyfélszolgálat egy érdeklődőnek.

Zoltán – az ügyfélszolgálat munkatársa – azt írta kommentjében, hogy Géza önállóan tud dönteni életéről, és remélik, hogy majd felismeri azt a gondoskodást és segítőkészséget, amit Norbi nyújtott felé. Hozzátette, hogy remélik, hogy Géza tartja az étrendet, amit Norbi javasolt, és mindent megkapott tőlük, hogy önállóan is tudja ezt az utat járni.
A komment folytatásában kiderül, hogy a Norbi csapata „nem engedheti meg, hogy Géza esetleges nemtörődömsége aláássa azoknak az embereknek a munkáját, akik Norbi segítségével és/vagy iránymutatásával már lefogytak”, majd hozzátették, hogy ha Géza csak hírnévre vágyik, de fogyni nem akar, akkor nem lesznek partnerek a jövőben. Zoltán a kommentet úgy fejezte be, hogy „Jelenleg Géza térfelén pattog a labda, és nagyon reméljük, hogy továbbra is partnerünk lesz a játékban.”

Címlapfotó: facebook.com/Raczgezaelete

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között