
Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása
Üresen vesztegelt a tragédia után a HÉV csütörtökön reggel, a XVI. kerületben Sashalom megállóban. Mellette mészfoltok. Ezzel takarták el a 32 éves férfi vérét, akit halálra gázolt a szerelvény. Egy közelben dolgozó nő végignézte a tragédiát, ő nyilatkozott a Tényeknek. Szerinte a HÉV vezető már jóval a baleset előtt észrevette, hogy baj van.
A sarok előtt már elkezdett fékezni, és egy fiatalember nagyon vehemens léptekkel ment a túloldalon, de nem lehetett kivenni, hogy át akar-e jönni. Meg hirtelen változtatott irányt és már a HÉV jó előre sípolt
– mesélte Török Tivadarné.
Lépcsőkön keresztül lépett a férfi a sínekre. A Tények információi szerint a HÉV vezetője azt mondta a rendőrségnek, hogy fejhallgató volt az áldozaton. Valószínűleg ezért nem hallotta meg a jelzést.
Fejhallgató volt rajta, de úgy is nézett ki, mint aki nem hallaná, és hirtelen váltott irányt. Olyan volt mintha egyenesen menne és meggondolta magát és itt fog átjönni
– magyarázta a nő.
Hiába érkeztek a mentők, nem lehetett segíteni az áldozaton, a helyszínen belehalt a fej és mellkassérüléseibe.
A gödöllői HÉV egyike azon kevés vonalaknak Magyarországon, ahol máig bal oldali közlekedés van. A fővárosban ez az egyetlen ilyen szakasz közel 100 éve. Hogy ez közrejátszott-e balesetben, nem tudni. A MÁV szerint a HÉV vezetője szabályosan közlekedett.
Vizsgálják a tragédia körülményeit.

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort

Egy kommentből rémálom lett – 42 milliót csaltak ki a férfitól

Meghalt Kiss Mátyás

Három eszközzel, 198-szor ütötte meg a WC automatát, hogy pénzt szerezzen

Késsel fenyegette, megerőszakolta majd kirabolta áldozatát Miskolcon

Megrázó részletek érkeztek az M5-ösről - Ócsánál egy ember meghalt

Rátörte az ajtót, majd halálosan megfenyegette szomszédját egy férfi

Durva fotók: egymást érték a balesetek az M5-ösön

Nem figyelt a pirosnál: maradandó fogyatékosságot okozott a győri sofőr

J. D. Vance fogadása: Kiemelt biztonsági intézkedések léptek életbe a Liszt Ferenc repülőtéren


