
Kiadták a riasztást, veszély áll a háttérben
A telefonját nézte a 16 éves fiú, akit a napokban elsodort a vonat a taktaharkányi vasútállomáson. Több helyi is hallott a balesetről.
Nekem azt mondták, hogy telefon volt a kisfiúnál meg a fülhallagató és akkor nem hallotta, hogy jön a vonat
– mondta egy helyi a Tényeknek.
A fiú épp átkelt a síneken, amikor a vonat elsodorta. Métereket repült, így szerencséjére nem került a szerelvény alá, de a mentők így is súlyos állapotban vitték kórházba.
Csonttöréseket, belső sérüléseket szenvedett.
A forgatás alatt a Tények stábja is több szabálytalanul átkelő embert talált, volt, aki a telefonját nézte, más pedig egy kerékpárt tolt át a vágányokon. Egy környékbeli szerint egyre többen nem figyelnek, amikor átkelnek a síneken.
Nem kellene itt átmenni az embereknek. Én is átmegyek nem is egyszer. Meg én is szóltam egy srácnak, hogy állj meg, állj meg, mert mindjárt elüt a vonat
– fűzte hozzá egy arra járó.
A MÁV szerint csak idén 90 embert gázolt vagy sodort el vonat, gyakran előfordult, hogy az áldozatok, a telefonjuk miatt nem figyeltek.
Mindenféleképpen fontos az, hogy a sínek mellett közlekedve a peronon is az utasok kellő körültekintéssel közlekedjenek. Sok esetben előfordul, hogy az utasok járókelők gyalogosok figyelmét elvonja akár a mobiltelefon, akár a fülhallgató használata, és akár észre sem veszik a közeledő vonatot
– hangsúlyozta Váczi Viktor a MÁV szóvivóje.
Egy 16 éves lányt hétfőn gázolt halálra a vonat Gyálnál. A gyerek iskolába ment és ő is a telefonjára figyelt az átkelőben. Székesfehérvárnál pedig múlt pénteken halt meg egy 14 éves lány. Ő sem figyelt amikor a sínekre lépett.

Kiadták a riasztást, veszély áll a háttérben

Szétroncsolta egy 15 éves fiú kezét a petárda

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen