
Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat
Agyonvertek majd elástak egy 33 éves férfit a Nógrád vármegyei Bujákon. A fiatal családapával egyik legjobb barátja végzett, mert meg akarta szerezni magának az áldozata feleségét. A gyilkosság után még véresen felkereste az aggódó nőt, akinek azt mondta: ezentúl ő fog vigyázni rá. Az elkövetőnek több gyereke van, felesége jelenleg is terhes.
A temető melletti bozótosba ásta el egyik legjobb barátját egy bujáki férfi miután agyonverte. A holttestet gallyakkal letakarta, majd elment az áldozata feleségéhez és azzal nyugtatta meg, hogy innentől ő fog vigyázni rá. Ezután derült ki, hogy az egész eltűnés mögött egy hátborzongató gyilkosság áll. A több gyerekes elkövetőnek megtetszett gyerekkori barátjának a neje. Udvarolni kezdett neki, ajánlatokat tett, amiket ő visszautasított. Bár a gyilkosnak volt családja és terhes felesége, mégis ördögi tervet eszelt ki.
A gyilkos a temetőhöz csalta a férfit, azzal, hogy elromlott a motorja, segítsen neki beindítani. A temető mögött agyonverte, behúzta a bozótosba, elásta, a sírhelyre pedig gallyakat húzott. Hogy elterelje magáról a gyanút, az áldozat telefonjáról küldött egy üzenetet barátja feleségének, hogy nem megy többé haza, elhagyta egy másik nőért. Szerelmét és három gyerekét pedig egyik legjobb barátjára bízza.
Az eltűnés azonban gyanússá vált a családnak, így szóltak a rendőröknek.
A gyilkos családja sokkot kapott, nem hiszik el, hogy ez tette a férfi.
A férfi a rendőröket elvezette barátja sírjához, ahol összetörve tett vallomást. Letartóztatásáról a bíróság dönt majd.

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek

Egy bátor utas védte meg a kislányt egy miskolci villamoson