
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Meggyilkolt unkatestvére lelki üdvéért húzta a harangot egy férfi Istvándiban a minap. A családapát 19 éves fia gyilkolta meg, miután italozás közben összevesztek. A vita dulakodássá, majd késeléssé fajult.
Ezután a férfi elmenekült otthonról. A rendőrök pillanatok alatt ellepték a környéket, majd pár órán belül elfogták a férfit a településen.
Az istvándiak szerint a fiatal és az apja is agresszív volt, ha ivott.
Az áldozat unokatestvére a Tényeknek elmondta, hogy a fiú már részegen ment haza a gyilkosság estéjén.
A rokon szerint a részeg fiatal az anyukáját védte egy vita során. Az áldozat ugyanis veszekedett a feleségével és ez nem tetszett gyereküknek.
Az apagyilkos fiatalt emberölés miatt őrizetbe vette a rendőrség és kezdeményezte letartóztatását. A férfi tettéért akár 15 év fegyházat is kaphat.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen