
A Mol-vezető szerint erős hatással lehet a hazai üzemanyagárakra az iráni konfliktus
Csak a falak maradtak, azok is kormosak és porig égtek azután, hogy a pécsi családi házban nemrég felcsaptak a lángok. Benkő Pamela ultrafutó élt itt a férjével és az állataikkal, de mindenük odaveszett.
A tűz a kéményben keletkezett. A házaspárnak már tavaly is fűtési gondjaik voltak, ezért szakembert hívtak és azt hitték, a javítás után minden rendben lesz. A vállalkozó azonban rosszul javította meg a hibás kéményt.
„Április végén megcsinálta, így tulajdonképpen mi megnyugodtunk azzal kapcsolatosan, hogy mi megmenekültünk attól, hogy leégjen a házunk. 700 ezer forintot elkért ezért a munkáért és orbitális hibákat követett el” – mondta a Tényeknek az ultrafutó.
Éppen emiatt a katasztrófavédelem eljárást indított az ügyben. Benkő Pameláéknak viszont semmijük sem maradt. A sportoló ráadásul cukorbeteg, a tűzeset napján a gyógyszereit is elveszítette, azonnal hívták az orvosát. Ez mára már megoldódott, a házban viszont 10 millió forintos kár keletkezett.
„A nappali és a konyhánk az teljesen kiégett. A hálószoba tetejéről oltottak, ott is minden fal koromfekete. Minden nyílászáró elolvadt, minden üveg a házon kitört” – részletezte Pamela.
A hosszútávfutó nő korábban rengeteget segített másoknak. Látássérülteknek szervezett túrákat a Mecsekbe, most viszont ők szorulnak segítségre. Csak a ház melletti istálló maradt épen, minden felajánlásért nagyon hálásak.
Benkő Pamela számlaszám: 10104105-30724600-01000005
Kapcsolódó tartalom:

A Mol-vezető szerint erős hatással lehet a hazai üzemanyagárakra az iráni konfliktus

Döbbenetes felfedezést tettek egy lőrinci árokban, azonnal intézkedni kellett

Különös jelenetre lett figyelmes egy postás Bács-Kiskunban, hősként ünneplik azóta

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát