
Emberi maradványokat találtak Szabadiban, kiderült, ki az áldozat
Megmutatta az elvágott gázcsövet a Tényeknek az a mezőtúri férfi, aki robbantani akart. Attól lett ideges, mert a szolgáltatót hiába kérte másfél éve, hogy a mérőóráját cseréljék le kártyásra. Tavaly augusztusban újra szólt, de azt mondták, még nem tudják az órát lecserélni.
Akkor rágtam be, hazajöttem és levágtam, megmondtam, hogy hülyeségből
– nyilatkozta Kiss Lajos.
A férfi részeg volt és elzárta a főcsapot, de két helyen elvágta a gázcsöveket, majd újra felhívta a gázszolgáltató diszpécserét.
Közölte, hogy amennyiben nem intézkednek arról, hogy haladéktalanul felszereljék neki az új mérőeszközt, akkor újra megnyitja a főcsapot és a nyomáskiegyenlítő előtt is el fogja vágni a csövet, majd meggyújtja a gázt.
A diszpécser kérte, hogy a főcsapot ne nyissa ki, de a férfi megtette. Közben megérkeztek a rendőrök, akiknek a férfi továbbra is azt mondta, hogy cseréljék le az óráját, mert különben meggyújtja a kiáramló gázt. Végül a szolgáltató egyik embere ment be az udvarra és elzárta főcsapot. Ha a férfi beváltotta volna az ígéretét, akkora robbanást idézett volna elő, hogy a környéken bárki meghalhatott volna. A férfi azonban most is azt mondta, hogy az egészet nem gondolta komolyan.
Tudom én, hogy milyen a gáz, félek én tőle, dehogy gondoltam én komolyan, ez hülyeség
– tette hozzá Kiss Lajos.
Az ügyészség viszont nem tartja hülyeségnek a fenyegetőzést, mert a férfi ellen közveszély okozás előkészülete miatt emelt vádat.
A vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására és a próbaidő alatt pártfogó felügyelet elrendelésére tett indítványt a vádhatóság.
Vagyis a robbantással fenyegetőző férfi valószínűleg nem kerül rács mögé. A döntést hamarosan a Szolnoki Járásbíróságon hozzák meg.

Emberi maradványokat találtak Szabadiban, kiderült, ki az áldozat

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején

Morcosan indult a húsvéthétfő, délutánra változás jöhet

Húsvéti dallal rukkoltak elő a rendőrök - Videó

Mentőhelikopter landolt Jászberénynél, durva baleset történt - Videó

Kreatív locsolkodós videóval jelentkeztek a mentők - Videó

Fordulat érkezik húsvéthétfőn az időjárásban, megtorpan a tavasz

„Iszonyatos csalódás": Zákány Péter tábornok Pálinkás Szilveszterről - videóval

Rendkívüli figyelmeztetést adott ki a Budapest Airport, minden utast érinthet

Húsvéti tojás pottyant az égből Miskolcra? Döbbenetes videó készült az éj leple alatt

Horror az Alföldön: Mentőhelikopter és több mentőautó lepett el egy hajdúsági kerékpárutat

Riadó a Balatonnál: Több száz ember menekítése indult meg