
Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ
A Magyar Honvédség múltjába, jelenébe és jövőjébe enged bepillantást a fővárosi Bálnában nyíló, 175 éves a magyar honvédség című kiállítás - mondta a honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a tárlat megnyitóján.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Az MTI közleménye szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf arról beszélt, hogy új útra lépett a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, amikor arra vállalkozott, hogy nem hagyományos módon mutassa be a 175 éves Magyar Honvédség múltja mellett kiemelten a jelenét, és bepillantást adjon a jövőjébe is.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán
A kiállítás megmutatja, hogy a honvédség ügye nem távoli, elvont és nehezen érthető tevékenység, hanem a mindennapi életünk része, már csak a szomszédban zajló orosz-ukrán háború miatt is, amely a biztonságérzetünket nagymértékben megváltoztatta - fogalmazott a miniszter.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte, a kiállítás élményt ad, elvezet a huszároktól egészen 21. századi, digitális haderő mindennapjaihoz, hiszen megtekinthető egy Zalaegerszegen gyártott harci jármű, és harci robotkutyával is lehet találkozni.
A kiállítás május 9-től látogatható, a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött - közölték a szervezők.

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó