
Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér
Zivatarok alakulhatnak ki a Dunántúl keleti felében csütörtök délutántól, a szél 55-60 kilométer per órásra is felerősödhet. A délután második felében az ország északkeleti területeit leszámítva nagy területen képződhet csapadék, főként a Dunántúlon és a Duna vonalában többfelé zivatarokra és szélerősödésre van kilátás – tájékoztatott a HungaroMet.
Az intenzív esőzésnek betudhatóan nyugaton, Bács-Kiskun délnyugati részein, valamint a Dél-Dunántúlon, 20 millimétert is meghaladhatja a 24 órás csapadékösszeg.
A Dunántúlon, a középső országrészben, ott is leginkább Bács-Kiskun vármegyében lokális felhőszakadás sem kizárt.

Fotó: HungaroMet
A HungaroMet Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Komárom-Esztergom, Somogy, Fejér, Tolna, Baranya, illetve Bács-Kiskun vármegye számos járására elsőfokú riasztást adott ki, ami péntek éjfélig lesz érvényben.
Péntek déltől nyugaton is a csapadék gyengülése valószínű, napközben zivatar már csak néhol fordulhat elő.
A címlapfotó illusztráció: MTI/Komka Péter

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés

10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is

Újabb helyen találtak azbesztszennyezést

Robbanás után halt meg a hős apa Mátészalkán

Videón, ahogy egy kertbe csapódik egy taxi egy szabálytalan autós miatt

Órákig tartott fogva fiatalokat lakásában egy nyíregyházi férfi

Holttestet találtak Hevesben, egy férfi az áldozat

Kegyetlen támadás Bács-Kiskunban: kölyökkutyát vettek célba Foktőn

Váratlan fordulatot vett egy rutinellenőrzés a X. kerületben - videóval

Magyarországon elsőként alkalmaztak sikeresen embriókori genetikai szűrést az SMA megelőzésére

Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában