
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint az érintett járásokban a következő órákban hevesebb zivatarokra lehet számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is.
Hétfő éjfélig másodfokú figyelmeztetés van érvényben hevesebb zivatarok kialakulásának veszélye miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna vármegyék területén. Ezekben a vármegyékben felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben hétfő éjfélig.
Zivatar veszélye miatt elsőfokú (sárga) figyelmeztetés érvényes Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Zala vármegyére.
Az előrejelzés szerint hétfő késő estig több hullámban többfelé várhatóak zivatarok, egyre keletebbre, miközben északnyugaton csökken a valószínűségük. A zivatarokhoz viharos, óránként 60-80 kilométeres széllökés, lokálisan jelentős mennyiségű, akár 15-30 milliméter csapadék, 2 centiméter körüli jég társulhat. Helyenként heves zivatarok is kialakulhatnak, akár óránként 90 kilométeres széllökésekkel és 2-3 centiméteres jéggel, valamint felhőszakadás, főként a Dunától keletre.
Késő estétől keleten is csökken a zivatar valószínűsége, majd hajnaltól délnyugat felől ismét valószínű zivatarok kialakulása. Kedden napközben újra több hullámban várhatóak zivatarok a hétfőihez hasonló kísérőjelenségekkel, a délutáni óráktól egyre inkább már csak a Dunától keletre. Este, késő este már csak északkeleten fordulhatnak elő zivatarok.
Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője javasolta, mindenki figyelje az időjárási előrejelzéseket, és tegye meg a szükséges biztonsági intézkedéseket. A viharos szél érkezése előtt célszerű zárt helyre vinni azokat a tárgyakat, amelyeket a szél felkaphat, valamint áramtalanítani azokat a helyiségeket, amelyeket a víz elérhet.
Azt kérte, hogy ahol hevesebb zivatarok miatt van érvényben riasztás, ott az emberek fokozottan figyeljenek a fák, fasorok, állványzatok közelében, és lehetőleg senki ne parkoljon villanyvezetékek és fák alá, a fasorok mellett pedig kellő figyelemmel közlekedjünk.
Az úton lévőket is óvatosságra intik; autóval és gyalogosan is veszélyes a magasan álló vízen áthaladni, a villámárvizek ugyanis komoly veszélyt jelentenek, embereket és tárgyakat sodorhatnak el. Azt tanácsolják, ha autóval közlekedünk, amikor lecsap a vihar, álljunk meg valahol, ha pedig erre nincs lehetőség, legalább lassítsunk.
Zivatar idején kerülni kell a kilátókat, a villanyoszlopokat. Ne álljunk fa alá és ne használjunk esernyőt, akit pedig erdőben ér a villámlás, keressen egy olyan helyet, amely legalább 4-5 méterre van a fák törzsétől.
Azt kérte továbbá, hogy aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezzen a 112-es segélyhívón.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen