
Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton
Kiadható a Budapesten elfogott brazil "drogbáró", a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú eljárásában helyben hagyta a Fővárosi Törvényszék korábbi határozatát - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a Magyarországon 2022. június 21-én elfogott, brazil állampolgárságú, 65 éves férfi ügyében kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmények miatt Belgium európai elfogatóparancsot adott ki, Brazília és az Egyesült Államok pedig kiadatási kérelmet nyújtott be.
A végleges határozat eredményeként az igazságügyi miniszter dönt majd arról, hogy a számba vehető államok közül melyik eljárásához adja át a brazil férfit - tették hozzá.
Tavaly nyáron az ügyészség arról számolt be, hogy a brazíliai büntetőbíróság 2020 novemberében bocsátott ki bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem, csempészet, pénzmosás, emberölés, valamint okirat-hamisítás bűncselekménye miatt nemzetközi elfogatóparancsot a férfivel szemben.
Ezt követően a „brazil Escobar” néven elhíresült férfit 2022. június 21-én Budapest belvárosában elfogták, őrizetbe vették, majd a Fővárosi Törvényszék elé állították. A törvényszék 2022. június 23-án elrendelte a férfi ideiglenes kiadatási letartóztatását.
E döntés ellen a brazil férfi és védője azzal jelentettek be fellebbezést, hogy a brazíliai jogállami és börtönviszonyok miatt a férfit hazájának nincs helye kiadni.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek