
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Szépen elosztotta egymás között Magyarországot a nyár és az ősz, ugyanis olyan jelentős hőmérséklet-különbségek alakultak ki egyes vidékek között, mintha két évszak uralkodott volna hazánkban – hívta fel a figyelmet az Időkép.
Pénteken délután a lassan araszoló hidegfront miatt Sopron környékén mindössze 13-14 Celsius-fokot mérhettek, a Kendig-csúcson pedig csak 11 fokig kúszott fel a hőmérő higanyszála.
Eközben a déli területeken kánikula tombolt: Baján, Makón és Békéscsabán 30, Szegeden 31, a Csongrád-Csanád vármegyei Bordányban pedig 32 fokos strandidő volt tapasztalható a dél felől beáramló melegnek köszönhetően. Az ország leghidegebb és legforróbb pontja között 21 Celsius-fokos eltérést jegyeztek fel.
Szeptember 27-e így hőségnapnak számított, ám a napi melegrekord nem került veszélybe, hiszen az 1918-ban mért 33,2 foktól elmaradtunk.
A szeptember végi nyárnak ugyanakkor búcsút mondhatunk mindenhol, mivel szombaton kiadós csapadékkal érkezik meg a hidegfront.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen