
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A ráckvei gyümölcsösben péntek délután két embert halálra rázott a magasfeszültségű áram. Úgy tudjuk, a kertben több munkás dolgozott, éppen a meggyfák termését takarították be, amikor megtörtént a brutális tragédia. A munkások a betakarításhoz egy úgynevezett rázógépet használtak, ami vélhetően tönkrement. 5 embert rázott meg az áram.
A helyszínre azonnal riasztották a mentőket, akik több autóval és mentőhelikopterrel siettek a balesethez. Két nőt szállítottak kórházba, másik két ember életéért pedig több mint fél órán át küzdöttek.
Az úgynevezett magasfeszültség 1000-szer akkora, mint az az áram, amit otthonainkban használunk. Emiatt már az is halálos lehet, ha csak a közelébe megyünk.
A szakértő szerint ez a baleset meg sem történhetett volna biztonságos és szabályos munkakörülmények között.
Az esettel kapcsolatban a rendőrség nyomozást indított foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt.
Azt, hogy a tragédia hogyan történhetett, még egyelőre nem tudni, vizsgálják a baleset pontos körülményeit.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen