
Megszólaltak a szirénák Paksnál, tájékoztatták a lakosságot
Darabjaira tört a fehér furgon, métereket repült a leszakadt lökhárítója, majd ketté tört az autó miután egy gyorsvonat hatalmas sebességgel tarolta le csütörtök délután Nagypeterd és Rózsafa között. Az autóban egy idősebb férfi és egy nő utazott, a becsapódás után szörnyethaltak. A végzetes ütközés akkora erejű volt, hogy a vonat a vasúti átjáró után mintegy 100 méterrel később tudott csak megállni. Információink szerint az átjáróban csak a fényjelző berendezés működött, a sorompó nem üzemelt, a lámpa azonban piros volt, így hajtottak az átjáróba. A felismerhetetlenségig összeroncsolódott autót ráadásul a tűzoltóknak ketté kellett vágniuk, hogy a műszaki mentés során kiemelhessék belőle a két utas holttestét.
A baleset helyszínén ezután csak a roncs, táskák, ruhák és törmelékek hevertek a fűben. A nagy erejű ütközésben ráadásul a vonat eleje és két ablaka is betört, a szerelvényen azonban senki nem sérült meg.
Az esettel kapcsolatban a Tények kereste a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányságot. Az, hogy mi okozhatta a balesetet, egyelőre még szakértők vizsgálják.
Korábbi tartalmak:

Megszólaltak a szirénák Paksnál, tájékoztatták a lakosságot

Külföldön csaptak le egy toplistás magyar bűnözőre

Óriási fordulat jön: Rákapcsol az időjárásunk

Óriási összefogással mentettek életet az ibrányi tűzoltók, speciális eszközöket is bevetettek

Állásinterjún omlott össze egy férfi keringése, mentő sietett a budapesti helyszínre

Infarktust kapott egy gödrei férfi, miután kirabolták - Fotók

Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás

Újabb fiatal fiú tűnt el, nagy erőkkel keresik a hatóságok

Jelentős jövedelemnövekedések érkeznek februárban

Kigyulladt egy lakás Csepelen, kiderült, mi okozta - Fotó

Újabb csalók a láthatáron, gyerekek nevében szedik áldozataikat

Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni