Két szomorú esemény is történt a Fővárosi Állatkertben

Sörent, a tekintélyes korú, 29 éves borjúfókát el kellett altatni, Buda, a tavaly született orangután kölykök egyike váratlanul elpusztult.

Az elmúlt hetekben, hónapokban nagyon sok kisállat, kölyök és fióka jött világra az Állatkertben, de sajnos  nemcsak örömteli, hanem szomorú események is történtek.

Szerdán ugyanis elpusztult öreg borjúfóka, Sören, két nappal korábban, hétfőn pedig Buda, a még csak 11 hónapos orangután kölyök is.

Sören (más írásmóddal Søren) 1992. június 28-án született a Zürichi Állatkertben, ahonnan féltestvérével, a nála csupán néhány nappal fiatalabb Sweennel együtt érkezett Budapestre 1993 augusztusában.

A korabeli újságok jó része be is számolt a két fiatal borjúfóka bemutatkozásáról, annál is inkább, mert akkoriban néhány éve már egyáltalán nem voltak fókák az Állatkertben, kifejezetten ezt a fajt, a borjúfókát pedig a második világháború óta nem láthatta a közönség. A két fiatal állat előbb a régi, még 1912-ben épült fókamedencébe került, majd, amikor 1997 és 1999 között, a Kissszikla rekonstrukciója során elkészült a Norvégház melletti medence is, Sören és Sween oda költöztek át, társbérletben a pingvinekkel, akik ugyancsak itt kaptak helyet. Az azóta eltelt csaknem negyedszázadban már ebben a medencében, illetve kifutóban láthatta őket a közönség.

Sören az elmúlt hónapokban már nem volt túl jó állapotban. Bár fájdalmai egészen a legutóbbi időkig nem voltak, de az időskorral együtt járó egészségügyi problémák – például a vese működésében – egyre inkább jelentkeztek nála. Ezzel párhuzamosan sokat fogyott, s végül a legutolsó napokban már olyan állapotba került, hogy az állatorvosi csapat az idős állat elaltatása mellett döntött, hiszen már nem volt lehetőség segíteni rajta. Féltestvére, Sween egészségi állapota szerencsére sokkal jobb, jóllehet ő is már egy koros állatnak számít -írta az Állatkert a honlapján.

Amíg Sören elvesztésére sajnos számítani lehetett, addig a tavaly született orangután kölyök, Buda halála váratlan, minden előzetes jel vagy tünet nélkül bekövetkezett tragédia. 2020-ban két orangután bébi is világra jött nálunk: augusztusban Móric, októberben pedig Buda. Két féltestvérről van szó, hiszen két különböző anyától (Móric Lia kölyke, Buda pedig Juláé volt), de ugyanattól az apától (Chuij) születtek. A két anyuka, Jula és Lia maguk is féltestvérek.

Jelenleg még folynak azok a vizsgálatok, amelyekből várhatóan kiderül, hogy mi okozta a 11 hónapos orangután kölyök halálát. Annyi bizonyos, hogy a természetben a megszületett orangutánok 3-10 %-a (a nemüktől is függően) nem éri meg az egyéves kort. Az Állatkertekben, ahol az állatok egyébként lényegesen tovább élnek, mint vadonbeli fajtársaik, sajnos ugyancsak előfordulnak ilyen szomorú esetek.

2021. szeptember 17. 06:23
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Letartóztatták a brutális módon meggyilkolt két hetes csecsemő anyját. A 25 éves nagydorogi nőt, emberöléssel gyanús...
Szörnyethalt egy 31 éves férfi miután autójukba belecsapódott egy másik kocsi. A szörnyű baleset péntek este történt...
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 23., szombat
Kopasz Bálint parádés versenyzéssel megnyerte a kajak egyesek 1000 méteres versenyét a milánói világbajnokságon. A s...
Most kiderül, hogy milyen ember valójában a tárgyalótermen kívül. További részletek a Tények Pluszban 18.45-kor a TV...
family