
Szörnyű halálos tragédia történt Nyírpazonyban
Mezőhegyesen egy sziesztakályha robbant fel, a lakásban élő idős házaspár férfi tagja súlyosan megsérült. Megégett a légcsöve, az otthonuk pedig lakhatatlanná vált, a robbanás ugyanis akkora erejű volt, hogy beomlott a tető és még egy fal is kidőlt.
Az idős házaspár egyik jó barátja nyilatkozott a Tényeknek.
„Szembesültünk vele, hogy ajtó-ablak, minden megmozdult, a szomszéd fala, a közfal megsérült, így hatósági eljárást kellett indítani az ügyben” - mondta Kovács István.
A robbanás miatt a két, egymással szomszédos lakás használhatatlanná vált, a házaspárnak most az önkormányzat segít új otthont találni.
Békésen pedig egy kazán tartálya durrant szét, az ott élő férfinek négy ujját is amputálták a detonáció miatt.
A család szomszédja nyilatkozott.
„Őrült nagy szirénázás volt, kinéztünk és megdöbbentünk, hogy a szomszédoknál ott áll már két tűzoltóautó, rendőrautó aztán majd később megjött a mentő is” – mesélte.
Az esetek körülményeit a katasztrófavédelem vizsgálja.

Szörnyű halálos tragédia történt Nyírpazonyban

Leszakadt és sínekre gurult egy pótkocsi Kisbérnél - videóval

Várandós nő sérült meg, több autó ütközött az M5-ösön

Fiatalokért sietett a mentő Turára, jelenleg is az életükért küzdenek

Ő Gábor, akit halálra vertek a budapesti Morrison's-ban, utolsó fotóján gyilkosával szelfizhetett

Brutális gyilkosság Miskolcon, a nyílt utcán találták meg az áldozatot

Horror egy budapesti szórakozóhelyen, meghalt egy fiatal

Állati pokol Zalaegerszegen: 23 állatot tartottak horror körülmények között

Káosz a 84-es főúton: Több autó és egy busz karambolozott

Vizsgálat után egyszerűen eltűnt a beteg Kiskunhalason

Ámulatba ejt az éjszakai égbolt, 14 évig nem láthatunk hasonlót

Módszeresen kegyetlenekedett egy alsószentiváni testvérpár