
Itt vannak a hatos lottó heti nyerőszámai
A bugyi sportcsarnokban szombat délután tragikus hirtelenséggel, játék közben halt meg egy 33 éves férfi. Gábor, az Újhartyán VSE focistája egy teremtornán lett rosszul. Játék közben leült a kispadra, ahol váratlanul rohamot kapott. A klub csapatkapitánya ült mellette, megtörten beszélt a történtekről a Tényeknek.
Összeesett és onnantól igazából már felpörögtek az események. Próbáltuk stabilan fektetni, akkor szerencsére volt egy ápoló a másik csapatban, aki jött segíteni, ő próbálta újraéleszteni
– mondta az Újhartyán VSE csapatkapitánya.
A csapattársak nem tudnak arról, hogy barátjuk beteg lett volna, viszont az elmúlt időszakban többször panaszkodott kisebb rosszullétekre.
Futás közben azt mondta, hogy elfáradt és egy kicsit rosszul érzi magát, csillagokat lát, tehát effektíve ennek volt már így előjele, de természetesen az ember nem a legrosszabbra gondol
– tette hozzá.
A mentők hamar a helyszínre értek, de hiába. A rutinos hátvéd életét már nem tudták megmenteni. Gábor gyerekkorában Dabason is játszott, egykori edzőjét is sokkolták a történtek. Szerinte a focista a sportnak és a családjának élt, tele volt tervekkel.
Felesége szegény, most van az a helyzet náluk vagy volt az a helyzet, hogy nekifognak az építkezésnek. Úgy tudjuk az alap már le van téve, és tavasszal indultak volna
– árulta el Fodor József, Gábor egykori edzője.
Hozzátartozói és csapattársai gyertyagyújtással emlékeztek meg róla. A halál okát még nem tudják, tüdőembóliára gyanakodnak, de ezt még a szakemberek vizsgálják.
Gyászol a Kisvárda FC is, a napokban ugyanis egykori balhátvédjüket, a 34 éves Tóth Györgyöt veszítették el. A férfi a New Yerseybeli Wallingtonban élt. Csütörtökönként a barátaival focizott egy helyi műfüves csarnokban. Egy ilyen alkalommal, minden előzmény nélkül esett össze a pályán, a legjobb barátja szeme láttára. Tamás könnyek közt nyilatkozott a Tényeknek.
Ő nekem olyan volt mintha a bátyám lett volna. A mentorom, a támogatóm
– mondta Kovács Tamás, György legjobb barátja.
A mentők hiába küzdöttek érte, már nem tudták megmenteni. Állítólag neki sem volt betegsége, halála okát még vizsgálják. Szülei teljesen összetörtek, ugyanis egyetlen gyermeküket veszítették el. A Garfieldi Magyar Klub szombaton gyertyagyújtással emlékezett meg a focistáról. Barátai szerint György egy életvidám és önzetlen ember volt.

Itt vannak a hatos lottó heti nyerőszámai

Időjárás-jelentés: A következő napok rácáfolnak decemberre

Szörnyű tragédia Mikuláskor, gyászba borult az ünnep Kisvárdán

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában