
Operatív törzs: vasárnap estétől extrém hideg várható
Fél órán belül két általános iskolás kislányt is megtámadott és megpróbált megerőszakolni egy férfi Csepelen hétfő délután. Az egyikükre a liftben vetette rá magát, fojtogatta és azzal fenyegette, hogy elvágja a torkát, ha nem vetkőzik le. A 13 éves gyereket a bátyja és a szomszédok mentették meg. A férfi elmenekült, de fél órán belül még egy gyereket megtámadott. Elfogták a rendőrök.
Édesanyja remegő hangon mesélte el a megdöbbentő részleteket a Tényeknek.
„Megfenyegette, hogy amennyiben a fehérneműjét nem mutatja meg, megszurkálja, amennyiben sikítani mer megszurkálja, utoljára már két kézzel fogta meg a torkát...” – mesélt a szörnyűségről az édesanya.
A 33 éves férfi azt mondta kés van nála, úgy tudjuk ráparancsolt a kislányra, hogy vegye le a nadrágját, amikor pedig a gyerek ellenállt fojtogatni kezdte. A lány bátyja pillanatokkal később lépett be a kapun, ekkor hallotta meg, hogy húga segítségért kiabál.
A kislány bátyja is nyilatkozott.
„Kijött a liftből, azt mondta a húgomra, hogy ez a lány hülye, és odajött a húgom átkarolt, és utána mondta az egészet, hogy mi történt, és utána akartam futni, hogy legalább megfogjam a rendőröknek” – részletezte.
A 16 éves fiú végül nem érte utol a férfit.
Azonnal hajtóvadászat indult és kiderült, hogy a férfi a liftes támadás után fél órán belül még egy kislánnyal erőszakoskodni próbált egy másik kerületi lépcsőházban, de a rendőrök végül a térfigyelő kamerák képe alapján elfogták.
Azóta az is kiderült, hogy az ámokfutó 10 napja szabadult, szexuális jellegű és erőszakos bűncselekmények miatt volt börtönben. Mindkét hétfői támadást bevallotta. A kislány nyakán anyja szerint még látszanak a fojtogatás nyomai, egy ideig nem megy iskolába és mindenhová családja kíséri.

Operatív törzs: vasárnap estétől extrém hideg várható

Két férfi miatt riasztották a TEK-et Győrben

Légpuskával fenyegette a rendőröket egy szabolcsi férfi

Rendőrök és tűzoltók rohantak meg egy miskolci panelházat - videóval

Meghalt egy idős férfi a Debreceni Campusnál - videóval

Mentőautó szenvedett balesetet Miskolcon – videóval

Üvegdarabokat találtak egy bolti szószban - Senki ne egye meg!

Viperával és vascsővel vertek egy férfit Kecskeméten, halálosan megfenyegették

Kiderült, hol lehet rámenni a Balaton jegére

Liftben erőszakoskodott egy idős nővel Miskolcon

Árokba borult egy autó Tótkomlósón, a tetején állt meg

Cserbenhagyás Kecskeméten, zebrán sodortak el egy biciklist - Fotók