
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy 80 és egy 67 éves asszonyt fosztott ki a gyanú szerint Sz. Róbert Oroszlányban és Tatabányán 2021 őszén. Először október 25-én egy áruház közelében szóba elegyedett egy nővel, majd hirtelen letépte a nyakában lévő láncot és elmenekült a helyszínről. A férfi négy nappal később ismét lecsapott. A módszer ugyanaz volt: leszólította a sértettet, majd letépte róla a rajta lévő két nyakláncot, és elfutott – közölte a rendőrség.
A nyomozók minden eszközt bevetettek az elkövető elfogása érdekében. Miután azonosították, elfogatóparancsot adtak ki ellene.
Sz. Róbertet a móri rendőrök fogták el január 2-án a Mór és Pusztavám közötti úton, majd a helyi nyomozók az Oroszlányi Rendőrkapitányságon kifosztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.
A férfit a rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezésére a Tatabányai Járási Ügyészség indítványt tett a letartóztatására, amit az illetékes bíróság kedden elrendelt.
A címlapfotó illusztráció (police.hu)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen