
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Jánossomorján a Szabadság utcában hétfőn 3 óra 37 percet megelőző időben.
A rendelkezésre álló információk szerint egy Andau irányába közlekedő sötét színű, terepjáró jellegű, feltehetőleg Mercedes típusú kocsi vezetője elütötte a Szabadság utcán haladó kerékpárost, majd a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A baleset következtében a kétkerekűvel közlekedő helybéli nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette - közölte a rendőrség.
Szintén egy sötét színű feltehetőleg Mercedes terepjáró ütött el egy biciklist október 4-én 5 óra körül Mosonmagyaróváron a Szent István király úton, majd a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A megsérült kerékpárost a mentők kórházba vitték.
FRISSÍTÉS:
Elfogták a gázolót
A rendőrség azonosította és elfogta a gázolót. A sofőr mindkét helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül hajtott el. A mosonmagyaróvári rendőrök adatgyűjtés és a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése alapján azonosították, majd egy 7 óra 45 perckor érkező lakossági bejelentés segítségével a város belterületén elfogták a balesetet okozó kocsit vezető szlovák állampolgárt.
A sofőrrel szemben alkalmazott drogteszt pozitív eredményt mutatott, ezért őt további mintavétel érdekében előállították. A 35 éves férfi ellen – őrizetbe vétele mellett – a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon halálos kimenetelű közlekedési baleset okozása vétség és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
A rendőrség kéri, hogy aki a baleset körülményeivel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon, vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 112 központi segélyhívó telefonszámot.
A címlapfotó illusztráció (police.hu)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen