
Két autót is elkötött pár nap alatt a tinédzser
Az egyik elkötött járgányban talált élelmiszert felfalta, majd a kiürült kocsit megpróbálta tovább adni.
Tenyek.hu 2021. november 09., kedd 12:54
Korán kezdte építeni bűnözői karrierjét a 15 éves tinédzser.
November 8-án 12 óra környékén Miskolc belvárosából ellopott egy autót. Miután elkötötte a kocsit, megette a benne lévő élelmiszerek egy részét, majd megpróbálta eladni. Nem kért sokat, mindössze 10 000 forintért kínálta a járókelőknek.
A fiatal fiú eltűnés miatt elfogatóparancs hatálya alatt állt, és sikertelen értékesítési akciója során a rendőröknek sikerült is elfognia. Kihallgatása során a nyomozóknak elmondta, hogy már napokkal előtte is ellopott egy autót. Elmondta, hogy a Zsolcai kapuban parkolt le a lopott autóval. A rendőrök később azonosították a kocsit.
A fiatalkorúval szemben lopás vétség és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat a Miskolci Rendőrkapitányság eljárást – írta meg a police.hu
Fotók: police.hu
+Ez is érdekelheti

Meghalt Kiss Mátyás

Három eszközzel, 198-szor ütötte meg a WC automatát, hogy pénzt szerezzen

Késsel fenyegette, megerőszakolta majd kirabolta áldozatát Miskolcon

Megrázó részletek érkeztek az M5-ösről - Ócsánál egy ember meghalt

Rátörte az ajtót, majd halálosan megfenyegette szomszédját egy férfi

Durva fotók: egymást érték a balesetek az M5-ösön

Nem figyelt a pirosnál: maradandó fogyatékosságot okozott a győri sofőr

J. D. Vance fogadása: Kiemelt biztonsági intézkedések léptek életbe a Liszt Ferenc repülőtéren

Árokba hajtott és felborult egy busz Budapesten

Emberi maradványokat találtak Szabadiban, kiderült, ki az áldozat

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején

Morcosan indult a húsvéthétfő, délutánra változás jöhet




