
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A kilencéves kislány vasárnap délután a Nagyvárad melletti Fugyivásárhelyen a rendkívül forgalmas országúton szabálytalanul akart átkelni. Nem vigyázott rá senki, és a gyerek egyszer csak egy 30 éves kolozsvári sofőr autója elé szaladt. A vezető nem tudta elkerülni az ütközést, a kislány pedig az ellentétes menetirányú sávba repült, ahol szintén elgázolta egy szemből érkező autó, amit egy 47 éves osztrák állampolgár vezetett – írta meg a Maszol.
A gyereket azonnal kórházba szállították, és hatalmas szerencséjére csak közepesen súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség nyomozást indított a baleset pontos részleteinek megállapítása érdekében.
A címlapfotó illusztráció

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen