
Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség
A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, egyelőre viszont nincs arra vonatkozó információjuk, hogy a gyerekek beoltása szükséges lesz-e ahhoz, hogy a járványt végérvényesen megszüntessék.
A húsvéti ünnepek alatt csökkent az új esetekszáma, de ez nem jelentheti azt, hogy hátradőlhetünk. Várhatóan ez a hét mutathatja meg, merre halad majd a járvány.
Hozzátette, a Dél-pesti Centrumkórházban, csak úgy, mint az ország szinte összes koronavírusos beteget kezelő kórházában, folyamatosan magas a terhelés az intenzív osztályon és az infektológiai fekvőbeteg osztályon. Sajnos folyamatosan érkeznek a megfertőződtek, sokszor fiatal krónikus betegségben szenvedők is, hiszen a brit mutáns jellemzője, hogy a fiataloknál is sokkal súlyosabb tüneteket okoz.
Éppen ezért itt az ideje, hogy aki még nem regisztrált a vakcinainfo.gov.hu honlapon az oltásra, az mihamarabb megtegye.
Szlávik János elmondta, hogy egyáltalán nem meglepő, az RNS vírusok esetében, hogy ennyi fajta mutáns alakul ki. A jó hír viszont az, hogy több olyan védőoltás is, ami még kísérleti fázisban van, pont a vírus folyamatosan mutálódó területére fókuszál. Így a közeljövőben olyan vakcinák is lesznek, amelyek mindenféle mutációval szemben hatékonyak. Ennek köszönhetően kijelenthető, hogy a vakcinák fogják megnyerni a csatát a vírussal szemben.
Kitért arra is, hogy bár tavaly tavasszal úgy gondolták, a járvány megszüntetéséhez elegendő lesz a lakosság 50–60 százalékának beoltása, a brit vírusmutáció megjelenése után azonban már ez nem elégséges, most már csak akkor dőlhetünk hátra, ha a lakosság 70–80 százalék megkapta a védőoltást.
Fontos kiemelni, hogy egyelőre nem tudni, hogy ebbe a 70–80 százalékba a gyerekek beletartoznak-e. Az már biztos, hogy a gyerekek számára is lesz biztonságos vakcina, hiszen már zajlanak is az ehhez szükséges kísérletek. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a kiskorúak beoltása is szükséges lesz-e a járvány megfékezéséhez - írta meg a hirado.hu

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban