
Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK
Ruszin-Szendi Romulusz a Miniszterelnökség erkélyéről személyesen is megtekintette az ünnepi parádéra gyakorlatozó pilótákat, s azt hangsúlyozta: fontos a gyakorlás, a mostani főpróba, hogy méltóképpen ünnepelhessük a magyar államalapítást.
Elmondta: augusztus 20. a Magyar Honvédség számára kiemelt ünnep, különösen a tiszti állomány számára, hiszen régi hagyomány, hogy a katonák ilyenkor teszik le tiszti esküjüket.
A tisztavatás utáni légiparádéra is annak jegyében készülnek, hogy méltóképpen ünnepelhessék a magyar államalapítást - emelte ki az altábornagy.
A parancsnok az MTI-nek elmondta: a légiparádén a Magyar Honvédség valamennyi géptípusa részt vesz: a Duna budapesti szakasza felett megjelennek a Gripen vadászgépek, a kiképzőgépek, a szállítógépek, továbbá a Mi-24-es, Mi-17-es, valamint a H145M típusú helikopterek is.

Fotó: MTI
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a főpróba megtekintése előtt azt mondta: az ünnepre látványos bemutatóval készülnek. A Magyar Honvédség légiereje mellett civil gépek is részt vesznek a parádén.
Kitért arra is, hogy hétfőn is ülésezett az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs. Valamennyi résztvevő arról számolt be, hogy az előkészületek rendben haladnak, semmi akadálya nincs a programok megtartásának - mondta az államtitkár.
Az államalapítás ünnepéhez idén is négynapos programsorozat kapcsolódik. A látogatókat augusztus 18. és 21. között mintegy 20 helyszínen több száz programelemmel várják.
Idén is megtartják a hagyományos állami rendezvényeket: a tisztavatást, a légiparádét, a zászlófelvonást és a Szent Korona-látogatást. Nem maradnak el az egyházi események sem, az ünnepi szentmise és a Szent Jobb-körmenet.
Ezek mellett sok egyéb kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget, igazi fesztiválhangulatot ígérnek a szervezők. Augusztus 20-án este a tűzijátékon uszályokról és pontonokról mintegy 40 ezer pirotechnikai eszközt lőnek majd fel 4,3 kilométer hosszan a Margit híd és a Petőfi híd között.
Forrás: MTI

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson